A szülői lét egyik legnagyobb kihívása nem a logisztika vagy a napi rutin megszervezése, hanem a gyermekünk érzelmi támogatása a nehéz pillanatokban. Gyakran érezzük magunkat tehetetlennek, amikor a kicsi hirtelen dührohamot kap, vagy éppen vigasztalhatatlanul sírni kezd egy látszólag apró semmiség miatt. Pedig az érzelmi intelligencia nem egy velünk született, megváltoztathatatlan adottság, hanem egy folyamatosan fejlődő készség. Ha időben elkezdjük a fejlesztését, azzal egy életre szóló belső iránytűt adunk a gyerekeink kezébe.
Az érzelmek nevesítése az első lépés a megértés felé
Amikor a kisgyerek dühösen eldobja a játékát vagy sikítani kezd, sokszor ő maga sem érti, mi zajlik le benne pontosan. Szülőként az egyik legfontosabb feladatunk, hogy szavakat adjunk azokhoz az állapotokhoz, amelyeket éppen átél. Mondjuk ki bátran, ha látjuk rajta a csalódottságot, a magányt vagy a fáradtságot. Ez a fajta verbális megerősítés segít neki abban, hogy a belső káoszt lassan rendszerezni tudja.
Az azonosítás folyamata természetesen nem csak a negatív érzésekre vonatkozik, hanem a pozitívakra is. Érdemes megünnepelni a felhőtlen örömöt, a lelkesedést és a büszkeséget is minden egyes alkalommal. Ha látjuk a szemében a csillogást, kérdezzünk rá, mit érez pontosan abban a felemelő pillanatban. Ezzel tudatosítjuk benne, hogy a kellemes állapotok is fontos és értékes részei az emberi életnek. Minél gazdagabb lesz az érzelmi szókincse, annál könnyebben fog kommunikálni a környezetével a későbbiekben. A kamaszkori konfliktushelyzetekben is hatalmas előnyt jelent majd ez a korai alapozás.
Mutassunk példát a saját érzéseink felvállalásával
A gyerekek elsősorban utánzással tanulnak, nem pedig a tőlünk hallott elméleti kiselőadásokból vagy intelmekből. Ha mi magunk is folyamatosan elfojtjuk az érzéseinket, ők is ezt a mintát fogják természetesnek tekinteni. Nem kell tökéletesnek tűnnünk a szemükben, sőt, kifejezetten hasznos, ha látják a sebezhetőbb oldalunkat is. Mondjuk el nekik nyugodtan, ha szomorúak vagyunk egy barátunk miatt, vagy ha elfáradtunk a munkahelyi hajtásban. Ezzel megtanítjuk nekik, hogy minden érzés érvényes, és azokról beszélni nem gyengeség, hanem erő.
Fontos azonban, hogy a saját feszültségünket soha ne rajtuk vezessük le a nehéz napokon. Magyarázzuk el nekik, hogy most egy kis egyedüllétre vagy csendre van szükségünk, hogy újra türelmesek lehessünk. Ezáltal látni fogják a felelős érzelemkezelés gyakorlati megvalósulását a mindennapi életben. A hitelességünk a legerősebb tanítóeszközünk, amit csak bevethetünk a nevelés során.
A meghallgatás művészete és az értő figyelem ereje
Néha a gyereknek egyáltalán nincs szüksége jótanácsra vagy azonnali, praktikus megoldási javaslatra. Elég számára az a tudat, hogy ott vagyunk mellette, és valóban, teljes szívvel figyelünk rá. A csendes jelenlét és egy ölelés gyakran többet ér minden bölcsnek szánt szónál.
Az értő figyelem azt jelenti, hogy nemcsak a kimondott szavakat halljuk meg, hanem a mögöttük lévő érzelmi tartalmat is érzékeljük. Ne szakítsuk félbe őket, amikor éppen próbálják nagy nehezen megfogalmazni a napi sérelmeiket az óvodáról vagy iskoláról. Hajoljunk le hozzájuk, tartsunk folyamatos szemkontaktust, és apró bólintásokkal jelezzük a folyamatos jelenlétünket. Ha végül befejezték a mondandójukat, foglaljuk össze röviden, amit hallottunk tőlük. Ez megerősíti bennük az alapvető biztonságérzetet, hogy a gondolataik fontosak és érthetőek számunkra. Soha ne akarjuk rögtön elbagatellizálni a problémát azzal, hogy ez nem is olyan nagy dolog. A gyerek számára az a kis apróság abban a percben az egész világot jelentheti.
A megfelelő kérdezéstechnika is rengeteget segíthet a mélyebb összefüggések megértésében. Kerüljük az eldöntendő kérdéseket, amelyekre csak egy egyszerű igen vagy nem lehet a válasz. Kérdezzünk inkább úgy, hogy ösztönözzük őket az események és a belső megéléseik összekapcsolására. Egy jól irányzott kérdés segíthet nekik abban, hogy maguktól jöjjenek rá a megoldásra.
Segítsünk a feszültség levezetésében biztonságos keretek között
A düh egy teljesen természetes emberi reakció, amit semmiképpen sem szabad elnyomni vagy tiltani. Ugyanakkor meg kell tanítanunk a gyermeknek, hogyan vezetheti le ezt az energiát anélkül, hogy kárt tenne magában vagy a környezetében. Próbáljunk ki közösen különböző technikákat, mint például a mély, tudatos légzés vagy a párna püfölése. Van olyan gyerek, akinek a rajzolás, a firkálás vagy a gyurmázás segít kiadni magából a felgyülemlett belső feszültséget. A lényeg, hogy találjon egy olyan szelepet, ami számára is megnyugtatóan működik. A szülői támogatás ilyenkor egyfajta biztonsági hálót jelent a számára a viharos percekben.
Nagyon fontos tisztázni a gyermekkel, hogy az érzés mindig szabad, de a viselkedésnek vannak bizonyos határai. Haragudni bármikor lehet, de ütni, rúgni vagy csúnyán beszélni másokkal nem elfogadható viselkedési forma. Ez a korai különbségtétel az egyik legfontosabb mérföldkő az érzelmi érettség felé vezető úton.
A közös játék és a meseolvasás mint érzelmi iskola
A mesékben szereplő karakterek sorsa és kalandjai remek lehetőséget kínálnak a mélyebb beszélgetésekre. Kérdezzük meg a gyereket olvasás közben, hogy szerinte mit érezhetett a főhős a nehéz próbatételek alatt. Ezek a fiktív helyzetek biztonságos terepet nyújtanak az empátia és az együttérzés gyakorlására. A gyerekek általában sokkal könnyebben beszélnek mások érzéseiről, mint a sajátjaikról.
A szabad szerepjátékok során is rengeteg érzelmi szituációt modellezhetünk közösen. Engedjük, hogy a játékban ő legyen a szigorú tanár, a kedves doktor vagy éppen a gondoskodó szülő. Ilyenkor gyakran visszaköszönnek a saját mindennapi tapasztalatai, félelmei és vágyai is a történetekben. Figyeljük meg alaposan, hogyan kezeli a játékbeli konfliktusokat a különböző figurákkal. Ez egyfajta titkos ablak a belső világára, amin keresztül sokkal jobban megismerhetjük az ő gondolkodását. A közös játék így válik a legtermészetesebb tanulási folyamattá.
A társasjátékok pedig a kudarc és a siker feldolgozására tanítják meg a legkisebbeket is. Ne hagyjuk minden alkalommal nyerni a gyereket, mert a vesztés élményének elviselésére is szüksége van a fejlődéshez. Meg kell tanulnia, hogy a csalódottság érzése hamar elmúlik, és a játék öröme fontosabb a végeredménynél. Beszéljük meg minden kör végén, ki hogyan érezte magát a küzdelem során. A közös nevetés a játék végén pedig minden maradék feszültséget képes feloldani. Az ilyen önfeledt pillanatok kovácsolják igazán össze a családtagokat.
Türelemre és elfogadásra van szükség a fejlődéshez
Az érzelmi intelligencia módszeres fejlesztése nem egy gyors sprint, hanem egy életen át tartó maraton. Lesznek olyan napok, amikor úgy érezzük, minden addigi türelmes erőfeszítésünk és beszélgetésünk hiábavaló volt. Ilyenkor jusson eszünkbe, hogy a gyerek fejlődése soha nem egy egyenes, felfelé ívelő vonal. Minden egyes dühroham vagy váratlan sírás egy újabb értékes lehetőség a tanulásra és a valódi kapcsolódásra. Ne várjunk el tőlük azonnali és tökéletes eredményeket az érzelmeik uralásában.
Adjunk elegendő időt magunknak és a gyermekünknek is a belső változásokhoz. A legfontosabb, hogy minden helyzetben érezze a feltétel nélküli szeretetünket és a teljes elfogadásunkat. Ezen a stabil és biztonságos alapon tud majd felépülni a magabiztos, önazonos és érzelmileg kiegyensúlyozott felnőtt személyiség.
A gyermekkori érzelmi nevelésbe fektetett energia mindig megtérül, még ha az eredmények nem is látszanak azonnal. Azzal, hogy megtanítjuk őket az érzéseik kezelésére, képessé tesszük őket arra, hogy felnőttként is egészséges kapcsolatokat alakítsanak ki. A célunk nem a nehéz érzések elkerülése, hanem az, hogy a gyermekeink bátran és magabiztosan szembe tudjanak nézni velük.
