A mindennapok rohanásában hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen érzés valójában a saját gondolatainkkal kettesben maradni. Reggel a család igényeihez alkalmazkodunk, napközben a munkatársainkkal egyeztetünk, este pedig a háztartás és a szeretteink kötik le minden figyelmünket. Ebben a folyamatos zajban a belső hangunk gyakran elhalkul, és csak a fáradtságot érezzük. Pedig létezik egy egyszerű és elérhető módszer arra, hogy visszataláljunk az egyensúlyunkhoz.
A csend, amire mindenkinek szüksége van
Az otthoni csend ritka kincs, és még ha meg is adatik, gyakran a mosatlan edények vagy a vasalatlan ruhák látványa zavarja meg a nyugalmunkat. Amikor viszont egy külső, semleges helyszínen vagyunk egyedül, az agyunk végre valóban pihenhet. Nem kell válaszolni a gyerekek kérdéseire, és nem kell azonnal megoldani egy felmerülő problémát sem. Ez a fajta mentális töltődés az alapja annak, hogy hosszú távon is türelmesek és kreatívak maradhassunk.
Sokan tartanak attól, hogy egyedül mutatkozzanak nyilvános helyeken, mert azt hiszik, mások sajnálkozva néznek majd rájuk. A valóságban azonban a legtöbb ember észre sem veszi a környezetét, vagy ha igen, inkább irigylik a magányos kávézó nyugalmát. Ez a helyzet egyfajta belső szabadság megélése, ahol nem kell senkinek sem megfelelnünk. Ha leülünk egy csendes sarokba, a külvilág zaja hirtelen távolivá válik. Ilyenkor csak mi vagyunk, a kedvenc italunk és a saját gondolataink ritmusa.
Nem kell órákig tartó szeánszokra gondolni, néha egy rövid idő is csodákra képes. Elég lehet egyetlen negyedóra, amit tudatosan magunkra fordítunk. A lényeg nem az időtartamon, hanem a figyelem minőségén van.
Megfigyelni a világot és önmagunkat
Egy kávézó terasza vagy ablaka tökéletes helyszín az emberek megfigyelésére, ami furcsán megnyugtató tevékenység. Nézhetjük az utca forgatagát, a siető járókelőket vagy a parkban játszó kutyákat. Ez a külső szemlélődés segít kicsit eltávolodni a saját, sokszor nagynak tűnő problémáinktól. Rájövünk, hogy a világ akkor is megy tovább a maga medrében, ha mi éppen megállunk egy pillanatra.
Eközben pedig önkéntelenül is elindul egy belső párbeszéd, amire máskor nincs lehetőségünk. Milyen érzések kavarognak bennünk a hét eseményei után? Mire vágyunk valójában, ha lehántjuk magunkról a kötelességek rétegeit? Ez a fajta reflexió segít abban, hogy tisztábban lássuk a saját céljainkat és vágyainkat.
Szabadság a kompromisszumok nélkül
Ha barátnőkkel vagy családdal indulunk útnak, az mindig bizonyos fokú alkalmazkodással jár. El kell döntenünk, ki hova szeretne ülni, és melyik hely felel meg mindenkinek. Gyakran előfordul, hogy a beszélgetés iránya sem arra tart, ami minket éppen foglalkoztatna.
Amikor azonban egyedül vagyunk, minden egyes döntés kizárólag a miénk. Akkor kelünk fel az asztaltól, amikor csak kedvünk tartja, és nem kell senkihez sem igazodnunk. Addig olvashatjuk a könyvünket vagy böngészhetjük a magazint, amíg az valóban jól esik. Senki nem sürget minket azzal, hogy indulni kellene már a következő helyszínre. Nem kell udvarias beszélgetést sem folytatnunk, ha éppen a hallgatáshoz van kedvünk. Ez a fajta autonómia rendkívül felszabadító tud lenni a sok kötöttség után. Próbáljuk ki bátran ezt az érzést, mert meglepően gyorsan függővé válhatunk tőle.
Választhatunk olyan különleges helyet is, ami talán a család többi tagjának nem lenne szimpatikus. Kérhetünk egy drágább, de minőségi kézműves kávét vagy egy szelet különleges süteményt. Megajándékozzuk magunkat ezzel a minőségi idővel, ami jár nekünk a hétköznapi fáradozásokért. Senki nem fogja megkérdezni, miért költünk ennyit egyetlen délután alatt. Ez a mi kis privát luxusunk, ami segít fenntartani az önbecsülésünket.
Fontos megérteni, hogy a választott magány nem egyenlő a magányossággal. Ez egy tudatos állapot, amely a belső töltekezést és az energiák rendezését szolgálja. Sokan éppen ezekben a csendes pillanatokban válnak a legkreatívabbá. Érdemes rendszeresen adni magunknak egy esélyt erre a típusú élményre.
Hogyan tegyük ezt a szokásunk részévé
Kezdjük kicsiben a gyakorlást, ha elsőre feszélyezve érezzük magunkat egyedül egy asztalnál. Keressünk egy barátságos, könyvekkel teli kávézót, ahol természetesnek hat az egyedüllét. Vigyünk magunkkal egy naplót, egy vázlatfüzetet vagy egy régóta vágyott regényt. Így lesz egy kézzelfogható tevékenységünk, ami segít elkerülni a zavart feszengést. A telefonunkat viszont érdemes a táska mélyén hagyni a teljes élmény érdekében. Csak így tudunk ugyanis valóban jelen lenni a pillanatban és a saját gondolatainkban.
Jelöljünk ki egy fix idősávot a naptárunkban, ami szent és sérthetetlen. Mondjuk minden második szerda délután legyen az az időszak, ami csak a miénk. Tanuljuk meg tisztelni és megvédeni ezt az időt még saját magunkkal szemben is. Ne hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban beeső feladatok vagy más programok háttérbe szorítsák. Ez a befektetés hosszú távon bőségesen megtérül a lelki békénkben és a közérzetünkben.
Az egyedül töltött kávéházi percek valójában nem az önzésről, hanem az öngondoskodásról szólnak. Segítenek abban, hogy később türelmesebb társak, megértőbb anyák és hatékonyabb munkavállalók lehessünk. Ha mi magunk rendben vagyunk legbelül, azt a környezetünk is azonnal érzékelni fogja. Merjünk tehát néha csak a saját magunk társasága lenni, mert ez az egyik legértékesebb kapcsolat az életünkben.
