Gyakran érezzük úgy, hogy a sikereinket csak a szerencsének vagy a véletlennek köszönhetjük? Nem vagyunk egyedül ezzel a nyomasztó érzéssel, hiszen a sikeres emberek jelentős része küzd az imposztor-szindrómával. Ez a belső bizonytalanság megmérgezheti a hétköznapokat, ha nem tanulunk meg tudatosan fellépni ellene, és nem ismerjük fel saját értékeinket.
Miért érezzük magunkat néha csalónak a saját életünkben?
Az imposztor-szindróma nem betegség, hanem egy pszichológiai jelenség, amely során az egyén képtelen belsővé tenni a sikereit. Hiába a diploma, az előléptetés vagy a pozitív visszajelzés, a belső hang azt súgja, hogy mindez csak a véletlen műve. Ez a feszültség állandó szorongást szül, hiszen félünk a pillanattól, amikor szerintünk fény derül az alkalmatlanságunkra.
A kutatások szerint a maximalisták és a magasan kvalifikált szakemberek különösen hajlamosabbak erre az önostorozásra. Gyakran gyerekkori minták állnak a háttérben, ahol a teljesítményt a feltétel nélküli szeretettel kötötték össze a szülők. Ha valaki mindig az első akart lenni, felnőttként nehezen viseli a legkisebb hibát is. Az elvárások súlya alatt pedig fokozatosan elvész az öröm képessége a mindennapi munka során.
Kezdjük el tudatosan gyűjteni az elért eredményeinket
Az egyik leghatékonyabb módszer a tények rögzítése egy fizikai vagy digitális naplóban, amit bármikor elővehetünk. Amikor elönt minket a kétely, olvassuk végig ezeket a konkrét, megkérdőjelezhetetlen mérföldköveket. Ne csak a látványos dolgokra gondoljunk, hanem az apróbb, de fontos győzelmekre is. Mennyi munkaórát fektettünk egy nehéz projektbe? Milyen akadályokat küzdöttünk le az elmúlt évben önerőből? A vizuális bizonyíték segít visszaterelni az agyunkat a realitás talajára.
Tanuljuk meg végre elfogadni a dicséretet anélkül, hogy rögtön reflexszerűen elhárítanánk vagy lekicsinyelnénk azt. Ahelyett, hogy azt mondanánk, „csak szerencsém volt”, próbáljunk meg egy egyszerű köszönömöt mondani a kollégáknak. Ezzel megerősítjük magunkban és másokban is, hogy valóban megdolgoztunk a pozitív eredményért.
A sikerek vizualizációja mellett érdemes egy külön mappát is létrehozni az e-mail fiókunkban a kedves visszajelzéseknek. Ide mentsük el az összes köszönőlevelet vagy elismerő szót, amit az ügyfelektől vagy felettesektől kapunk. Amikor úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég jók, csak nyissuk meg ezt a gyűjteményt. Ez a módszer azonnal segít tárgyilagosabban látni a saját teljesítményünket a nehéz napokon is.
Számoljunk le a közösségi média okozta torzításokkal
Az állandó online jelenlét felerősíti az alkalmatlanság érzését, hiszen mások tökéletesre csiszolt pillanatait látjuk a képernyőn. Fontos tudatosítani, hogy a közösségi médiában csak a „válogatott gólokat” látjuk, a kudarcokat senki sem posztolja ki. Ha folyton mások kirakatához mérjük a saját belső világunkat, az egyenes út a tartós boldogtalansághoz. Próbáljuk meg korlátozni a görgetéssel töltött időt, különösen akkor, ha egyébként is fáradtnak vagy sebezhetőnek érezzük magunkat. A digitális detox segít abban, hogy újra a saját utunkra és céljainkra koncentrálhassunk.
Keressünk olyan hiteles embereket a környezetünkben, akik mernek beszélni a nehézségeikről és a botlásaikról is. A sebezhetőség vállalása nem gyengeség, hanem a legnagyobb bátorság jele egy teljesítményorientált világban. Ha látjuk, hogy a példaképeink is hibáznak, sokkal könnyebb lesz elviselni a saját tökéletlenségünket.
Beszéljünk nyíltan a bennünk rejlő félelmekről
Az imposztor-szindróma a titkolózásból táplálkozik, ezért a legjobb ellenszere a nyílt és őszinte párbeszéd. Keressünk egy megbízható barátot vagy kollégát, akivel megoszthatjuk ezeket a feszítő, belső gondolatokat. Meg fogunk lepődni, hányan küzdenek pontosan ugyanazokkal a démonokkal, mint mi magunk. A közös tapasztalat segít abban, hogy ne érezzük magunkat elszigeteltnek a problémánkkal.
Gyakran kiderül, hogy még a legmagasabb beosztásban lévő vezetők is átélik ezeket a nehéz, kételyekkel teli pillanatokat. A közös sors tudata felszabadító erejű lehet a feszített tempójú munka során. Ne féljünk feltenni a kérdéseinket, mert a bizonytalanság elhallgatása csak növeli a belső nyomást.
Ha a szorongás már a mindennapi életünket vagy a munkánkat korlátozza, érdemes lehet szakember segítségét kérni. Egy pszichológus vagy coach segíthet feltárni a mélyebben gyökerező okokat és hatékony megküzdési stratégiákat adhat. Nem kell egyedül cipelnünk ezt a terhet, hiszen a segítségkérés is a fejlődés természetes része. A terápia során megtanulhatjuk átkeretezni a negatív gondolatokat és egy reálisabb énképet építhetünk fel.
A fejlődés nem lineáris folyamat, lesznek jobb és rosszabb napok is ezen az önismereti úton. A legfontosabb, hogy türelmesek maradjunk önmagunkkal szemben a változás minden egyes szakaszában. Minden egyes felismert negatív gondolat egy újabb lehetőség a belső növekedésre. Idővel a magabiztosságunk természetessé válik, és végre elhisszük, hogy valóban megérdemeljük a helyünket.
Engedjük meg magunknak a hibázás lehetőségét
A tökéletesség kényszeres hajszolása helyett törekedjünk inkább a folyamatos fejlődésre és a tapasztalatszerzésre. A hibák nem a végső kudarcot jelentik, hanem értékes visszajelzést arról, hol kell még csiszolnunk a tudásunkon. Senki sem születik mesternek, mindenki az út során, a botlásokon keresztül válik azzá, aki ma. Ha barátságosabban és elfogadóbban viszonyulunk a tévedéseinkhez, a szorongásunk is látványosan csökkenni fog.
Tűzzünk ki elérhető, kisebb célokat, és minden egyes lépésnél álljunk meg ünnepelni a haladást. Nem kell mindig azonnal a csúcsra érni ahhoz, hogy elégedettek lehessünk a teljesítményünkkel. A munka folyamatának élvezete legalább olyan fontos, mint maga a végeredmény elérése.
Az imposztor-szindróma kezelése nem egyik napról a másikra történik, hanem apró, tudatos döntések sorozata. Ha elkezdünk bízni a saját képességeinkben és elfogadjuk, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek, a lelki békénk is helyreáll. Merjünk hinni abban, hogy ott a helyünk, ahol most vagyunk, és valóban megérdemeljük a sikereinket.
